Stőhr Gréta vagyok.

Édesanya, feleség, séf, műsorvezető, író, alkotó, emberbarát.
Kilenc évvel ezelőtt tértem át a növényi életmódra, amely gyökeresen megváltoztatta az életemet. Kezdetben csak kísérletezőként indultam el ezen az úton, igaz akkor már vegetáriánus voltam, így nem okozott nagy gondot a tojás és tejtermékek elhagyása. Kisfiam születése után, folyamatosan kerestem a módszert, amellyel még egészségesebbé, fittebbé és energikusabbá válhatok, saját magam, és családom érdekében. A fiam közel két éves volt, amikor rátaláltam a növényi táplálkozásra, olyan külföldi bloggereken, úttörőkön keresztül, akik már jóval előttem jártak, és egész lényükkel pozitív példát mutattak számomra. Tudtam, hogy én is ilyen ragyogóan szeretnék kinézni, pont ilyen szeretnék lenni, mint ők, ezért biztosan éreztem, hogy ez az, amit keresek. A váltás után pár hónappal már nemcsak gondolatban, hanem hangosan is ki mertem jelenteni, hogy megtaláltam a számomra tökéletes életmódot. Attól a pillanattól kezdve, pedig már csak az járt a fejemben, hogy hogyan tudnám ezt mások számára is elérhetővé tenni, hogy mindenki megtapasztalhassa azt a sok pozitív változást, amit én is átélhettem általa. Fittebb, energikusabb voltam, mint valaha, a bőröm szebb lett, a terhesség után rajtam maradt plusz kilók leolvadtak, lelkem pedig szárnyalt.

De itt nem állhattam meg.

Bevallom, én sosem voltam az a kislány, aki édesanyja, vagy nagymamája körül sürgött forgott a konyhában, hogy elsajátítsa a sütés-főzés fortélyait, szívesebben játszottam kint a természetben. Később sem szerettem főzni, olyan „kötelező feladat”-nak tartottam, bár gyermekem születése után már jóval tudatosabban vásároltam az élelmiszereket, és nagyon odafigyeltem immunrendszerünk erősítésére is.
Vegánként, a konyhában tevékenykedve, azonban tömérdek ihlet érkezett az életembe. Úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz mozgatná ujjaimat, amikor a fűszerekért nyúlok, és a már nem fogyasztott alapanyagok helyettesítésére is mindig találtam tökéletes alternatívát. Minden ételem pazarul sikerült, mind tápláló volt, és különlegesen finom.  Hamarosan már olyan ízérzékem fejlődött ki, amiről korábban álmodni sem mertem volna. Minden valaha kóstolt étel ízét tökéletesen fel tudtam idézni, és növényi alapanyagokból is képessé váltam azokat megalkotni. Semmit sem tudtam elrontani. Imádtam a konyhában lenni, és magam sem értettem mi történik velem, de olyan kreatív recepteket hoztam létre, ami biztos voltam benne, hogy másoknak is hatalmas segítséget nyújthat életmódváltó útjukon. Akkor még külföldön éltem, de a közösségi médián keresztül elkezdtem ezeket a recepteket, és tapasztalataimat a hazai közönség részére is elérhetővé tenni. A vegán életmódról akkor még kevesen hallottak, annál is kevesebben éltek így, emiatt hamarosan én is olyan úttörővé válhattam hazánkban, mint azok a társaim, akik annak idején engem is inspiráltak.
Gasztrobloggerből lettem YouTube-er, majd szakács, és -ezzel egyidőben szinte-, műsorvezető(Great Life, Gréta Konyhája). Saját éttermemben (Great Bistro) vagyok séf, és van egy főzőiskolám is (Gréta Főzőiskola), ahol vegán szakácsokat-hobbi szakácsokat-háziasszonyokat és érdeklődőket képzek hat éve. Séfként, és tanítóként az elmúlt kilenc évben tízezreknek segítettem már növényi étrendre térni, egészségesebben, tudatosabban élni a mindennapokban. Egyszerű, ízletes, vagy gourmet receptjeimet, alapanyagismereteimet, főzési technikámat, fűszereimet, és fűszerezési módszeremet, mostantól online is elérhetővé tettem, így már nincs akadálya, hogy valaki akár otthonról, vagy külföldön élve is elsajátítsa ezen tudásanyagot.

Két szakácskönyvet adtam ki Gréta Konyhája, és Gréta Kedvencei címmel, amely második kötetet, már 100%-ban gluténmentes receptekkel töltöttem meg.
Közben Pillangómese címmel egy regénytrilógiát is írtam, amelynek eddig két kötete, a Pillangómese és Pillangóálom jelentek meg a könyvesboltokban. Az oldalon lévő WEBSHOP menüben minden könyvet, fűszeremet elérhetővé tettem számodra, online főzőiskola kurzusaimtól pedig már csak egy utolsó kattintásra vagy.

Hiszek a változás erejében, az emberiség végső jóságában és abban is, hogy a 21. század embere a könyörületességet és a fejlődést választja majd, a rombolás, és természeti erőforrásaink kisemmizése helyett.
Hiszek továbbá az egyén felelősségében, és az egyénben végbemenő változások erejében is.
Minden nálunk, belül kezdődik, és általunk hat ki közvetlen környezetünkre. Tehát, ha a világban boldogan szeretnénk élni, mindenképpen önmagunknál kell az utazásunkat kezdeni.
 Ezért én a legkisebb törekvést, aprónak tűnő pozitív változást, vagy tudatosságot is nagyra értékelem, és nagy jelentőséget tulajdonítok neki, hiszen csakis így, együtt, összefogva tudjuk mindezt jobbá tenni, azt a békés világot megteremteni, ahol mindannyian élni szeretnénk.
Ha bármiben segítségedre lehetek, itt mindent megtalálsz, a léleksegítéstől, könyvektől, a fűszereken át az online kurzusokig.

Ha úgy érzed itt a helyed, én nyújtom a kezem. Tarts velem!

Szeretettel:
Gréta